Tegnap arra vetemedtem, hogy idén először horgászni menjek, nem más hová hanem a jól telepített miháldi horgász tóra. A felszerelés egy feederből és egy “hagyományos” fenekezős pecából állt. Korán reggel már a parton voltunk, hiszen a napokban is elég rendesen lehetett fogni a pontyot, így sok-sok horgász látogatott ki. Az idő jónak ígérkezett, ami maradt is, ami a napsütést illeti. Mert később olyan szél kerekedett, hogy dél körül már mi sem bírtuk. Fekete Marox mix és Tímár mix volt az etetőanyag, valamint csonti, pinki, és gilisztával próbálkoztunk. A többiek a match botokkal voltak eredményesek, de a feeder sem hagyta cserben azt aki ezzel nyomult. Délelőtt 10 körül már elég sokan voltunk a tóparton, hála a jó időnek. Szépen jöttek a keszegek és a kárászok, ami a mai versenyre elővetítve jó omennek bizonyult. A szomszédban néhány ponty is beesett az őszi telepítésből.
Egy igazi jó szezon kezdés volt a tegnapi nap, a berozsdált reflexek újra éledtek ezen a napon. Ma feeder verseny van a tavon, de a következő napokban mindenki rendelkezésére áll a tó. Én azt mondom ne hagyjátok ki, mert egy élménnyel kevesebb lesz…
admin hozzászólásai
Fegyelmi és Alapszabályzat
"A teljes szövegezés a menüsorban a megfelelőre..."